h1

Inazuma Eleven Movie – Saikyou Gundan Ogre Shuurai

Március 18, 2012

Avagy hogyan kell összecsapni egy alapjában véve jó filmötletet egy orbitálisan nagy ködfoltos hülyeséggé. Tudom, fura hogy nem az eredeti sorozattal kezdem a sort, de még körülbelül 28 rész hátra van belőle, a mozifilmet pedig az első 26 alapján, sőt még anélkül is prímán lehet érteni.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

h1

Pankráció Fansubber módra

Március 1, 2012

A hazai anime-manga fordítás olyan, mintha sok-sok lámát összezártunk volna egy kis számítógépekkel teli szobába, ahol ha a képességeik nem is fejlődnek, de gyakorolhatják a másik szembeköpését. Ez egy zseniális kísérlet. Csak eközben egy ganétengerben úszunk a kis papírcsónakkal és lufievezőkkel és még büszkék is vagyunk rá!

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

h1

Nintama Rantarou

Szeptember 4, 2011

Április óta ülök ezen a remekbe szabott íráson, amit azóta hatvanszor átszerkesztettem és lerövidítettem, de valahogy sehogy sem tudtam megállni az írással, pedig nem is egy szörnyen komplex fantasy világról van szó… Azt hiszem agyamra ment, hogy mindenkinek magyaráznom kell, ha megnézetek vele egy részt… Ki tudja :D Itt egy jó hosszú, képekkel teletűzdelt regény, ami talán mások érdeklődését is felkelti.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

h1

Ha egyszer elkészülök…

Augusztus 31, 2011

…akkor egy nagyon hosszú olvasmányt láthattok.

h1

Amikor már azt hittem mindent láttam…

Augusztus 26, 2011

Naruto… A FELNŐTTKÖNYVEK TOPLISTÁJÁNAK ELSŐ HELYÉN? Mi a franc van itt?

h1

Élesztő

Augusztus 2, 2011

Mióta Nintamát nézek állandóan rajzolhatnékom van és a plotbunny-k kiugrálnak a fülemen, ezért az őrület magasabb szintjére kerültem. Viszont marhára idegesít, hogy az új MSN-ben már nincs kézírás funkció én meg csak ott tudok egérrel jó vázlatokat csinálni ;_; A képen amúgy Igasaki Magohei van, a harmadikosok igumi csoportjából. (és már magam sem tudom, hogy kéne-e digitalizáló tábla vagy sem…)

h1

Nem lesz több anime dvd? Na és akkor?

Február 6, 2011

Ma tudtam meg, hogy a magya animék dvd-n való kiadása veszteséges volt az Elemental cég számára. Innentől nem lesz se FMA, se Bleach, se anyámkínja, ami a Gagyimaxen futott.
Az első szó, ami eszembe jutott:  SCHADENFREUDE /káröröm/ na meg, ha már káröröm, aki a híres IJ rövidítés azaz így kártál, jelen esetben így jártak.

Szar a szinkron. Innentől meg mi értelme megvenni a (mostani) drága (animaxes) animés dvd-ket, amikre legjobb esetben 4 részt pakoltak? Akkor már inkább letöltöm angol felirattal és kihasználom, hogy 24~ rész fér rá egy lemezre.

Így jár az, aki szinte csak végtelen shounenben tud gondolkozni.

h1

2011 – Phantasmagoria szempontból

Január 8, 2011

Itt állunk 2011 elején és még egy darab Phantasmagoriás hírszösszenetet sem közöltem? Pedig kellett volna.  Alig olvasott AA-s topikunkban, amit fogalmam sincs miért használok híradásra, ha “alig olvasott” sokszor hintelgettem, hogy lesz pár új dolog, mivel jelenleg 2 Projekt is megállt.  Ugyan messiásként várjuk a Persona mangák folytatását, de csak nem jönnek, tehát két felszabaduló blokk is van :)

Az egyiket rögtön a GOSICK című light novel foglalta el, aminek nagyjából nyár óta a gépemen pihent a prológusa. Egyelőre az első kötet kap fordítást, aztán visszajelzéstől függően lesz folytatás, mert a második kötettől csak németül van meg és a német fordítás nagyon fárasztó a számomra. A Releaset megpróbálom hetente-kéthetente adagolni, kisebb részek formájában.  A fordítás pedig az angol kiadvány alapján készül, amit később a némettel egyeztetek (jobb fordítás).
Manga téren elkezdjük a Zelda széria felélesztését. Kezdetnek a Four Swords mangát indítjuk útjára, ami remélhetőleg a rajzolásával meg úgy mindenével szerez pár olvasót magának :) Az első kötet fordítása már kész is van, de a másodikra még várni kell mert VIZ manga alapján fordítom és még nem ért ide XD Megvan németül is, de inkább maradok annál a nyelvnél, aminél ritkábban kell szótárhoz nyúlni.

A jelenlegi projekteknél, ugye említettem már a Persona mangákat. Ami a többit illeti még mindig semmi hír a Kuro manga folytatásáról. Ugyan “kiszivárgott” pár szkenn a magazinból, de ez ügyben csak annyit tudok mondani, hogyha végzünk a második kötettel bekerül a befejezettek közé és a helyére kerül a GA Geijutsuka Art Design Class manga, majd, amint a kezeim között lesz a 3. kötet és lesz hozzá raw, folytatom. az Anonymousból  két fejezet áll a gépemen lefordítva ás várja az SFX fordítást. Baccanoból jelenleg 52 oldal van begépelve ebből 15 olyan, amit már publikálni is lehet (és fogom is).

2011 egyéb lehetséges mangái/regényei:
Hibiki no Mahou, Bolt and Lantern,  Suikoden V,  Suikoden I (light novel, ha lesz), sok Suikoden Doujinshi, kaitou Saint Tail amennyiben lesz elérhető angol szkenn 3-8 kötetig.

h1

Sailor Moon tényleg visszatér?

Január 8, 2011

Szerintem Sailor Moont nem kell bemutatnom, mivel Varázslatos álmok címen az RTL Klub nálunk is adta a TV-ben és jó sok éve olyan nagy címnek, mint a Pokémon (csakhogy későbbi mániát is említsek), amit szinte mindenki ismert valamilyen szinten.  Természetesen, mint ahogy azt a régmúltban (és még néha most is) illett az animét a franciáktól vettük, akik erősen cenzúrázták (akkoriban ki nem?), megvágták és átnevezték a karaktereket a saját elgondolásuk szerint. A sokadik országnál, talán az USA-nál  a Toei közölte, hogy márpedig ez a világ soha többé egy gramnyi Sailor Moont sem kap. De most az NAGY évforduló alkalmából enyhült a cég jégszíve és bejelentette, hogy a sorozat ismét világhódító útra indul.  Hogy miért is olyan nagy szó ez?
Mert a japánoknál ez a kijelentés egyenlő volt azzal, hogy még a legnagyobb cégek sem tudták megfizetni sem az anime, sem a manga jogait. Ha pedig mégis megpróbálkoztak volna vele, könnyen a csőd szélére sodródhattak.

Az első, listán szereplő célpont Olaszország volt, hála az ottani szilárd rajongó bázisnak és persze a nagyon jó szinkronoknak.  (elég csak a Mermaid Melodyra nézni, ami szintén nagy pályát futott be náluk) A sorozattal együtt az olaszok pedig megkapták a manga ÚJ változatát az új ds játékot, merchandising jogot meg, akár a musicaleket is játszhatják :D Tehát mindenféle földi jót, amit csak Sailor Moonból venni lehet.

(Aztán mostanában kezdik majd el vetíteni Brazíliában, Skandináviában, Kelet Európában és Izraelben. )
Ami meg kicsiny hazánkat illeti, szerintem kevés az esély rá. kezdve ott, hogy ha jól emlékszem maga Tonya mondta, hogy a Sailor Moon nem illik bele az Animax arculatába (*kac kac*) AZ RTL Klub /TV2 meg nem hiszem, hogy érdekelt lenne (bár még minden lehetséges).
Őszintén szólva én nem érezném akkora katasztrófának, ha mi kimaradnánk a szórásból, főleg ha a az olasz siker a németeknél is megismétlődik. :D

h1

GOSICK trailer

December 12, 2010

Már egy hónap sincs az anime indulásáig szóval ideje volt már egy előzetesnek :) Látványvilágra nálam jelenleg csillagos hatost kapott és már ebben a pár percben megvolt az  feeling, ami a regényekben egyedül talán Victorique karakterdizájnja nem tetszik, de nagy valószínűséggel a szemei miatt. A regény illusztrációin szebb.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.